A barlangrajzok vagy
barlangfestmények
Bölény ábrázolásának
reprodukciója az Altamira-barlangból, Spanyolország
A barlangrajzok vagy barlangfestmények az őskor
művészetének a termékenység istennők
mellett leghíresebb, legismertebb emlékei. A késő
jégkor utolsó szakaszában, a kb. 27 000 éve
kezdődő időszaktól keletkezett barlangfestmények,
karcolt rajzok egészen az i. e. 10. évezredig jellemzőek
voltak.
A
barlangfestmények Andalúziától egészen a
Bajkál-tóig terjednek, legsűrűbben Franciaország
és Spanyolország barlangjaiban fordulnak elő, hiszen a
földrajzi adottságok itt kedveztek legjobban a nagy
népességsűrűségnek. Az első barlangrajzokat
a híres Altamira-barlangban fedezték fel 1879-ben, de a
vésett vagy festett ábrázolások hitelességét
egészen a 20. század elejéig kétségbe
vonták.
Elméletek:
Korai elméletek
A tudósok előtt a kezdetektől
nyilvánvaló volt az a tény, hogy a festményekkel
díszített barlangokban sohasem laktak. A barlangrajzok
értelmezésére már a kutatások
kezdetétől több elmélet született. A legelsők
egyike a totemhit volt, miszerint az ősember a barlangok állatképeiben
totemőseit ábrázolta. Ennek az elméletnek
ellentmondanak a néprajzban a világ több
részéből ismert törvények, melyek szerint
például a totemőst tilos megölni és megenni.
Az ábrázolt állatok maradványait
megtalálták a lakott barlangokban.
A sokáig legelfogadottabb elmélet szerint a festmények a
vadászmágiát szolgálták. A vadászat
előtt rajzot készítettek, és képletesen
megölték, hogy biztosítsák a vadászat
sikerét, hiszen ha valaminek a képmását
megsemmisítik, azzal azt is megölik, amit a kép ábrázol.
Ez a hit még a középkori Európában is
élt, sőt napjainkban is tovább él a
különböző népek vallásában. Ezt az
elméletet alátámasztották az állatok
testébe rajzolt nyílvesszők és dárdák,
és a montespani medveszobor. A medve
testét kifaragták, de feje helyére egy
medvekoponyát illesztettek, amit meg is találtak a barlangban. A
medveszobrot több dárdaszúrás járta át.
Lascaux
Freskó a Lascaux-barlangból,
Franciaország
Ezzel az elmélettel kapcsolatban is voltak kételyek, hiszen
vannak olyan barlangok, amelyekben nincs sebzett állat rajza. Új
lendületet adott a Lascaux-barlang
felfedezése, mert itt az előzőektől eltérő
kutatási eljárást alkalmaztak. Míg a
korábbiakban a festményeket egyediségükben
vizsgálták, itt a barlangot mint
egységet vizsgálták, s ezen belül a festmények
elhelyezkedését térképezték fel.
Kiderült, hogy az állatképeknek egymás
utániságukban van értelmük, és nem festett
állatok véletlenszerű gyűjteménye.
Észrevették, hogy bizonyos állatok sokszor kerülnek
egymás társaságába, míg mások soha. A
később, több barlangban elvégzett vizsgálat
bebizonyította, hogy az állatcsoportok meghatározott
rendben követik egymást.
Kiderült, hogy bár a barlangokban nem laktak, mégis
hosszú időn keresztül tömegek látogatták
őket. A Lascaux-barlang mennyezetén
dárdahegyektől származó véseteket
találtak, a kiálló sziklák megkoptak. A
festmények karbantartására is vannak
bizonyítékok. Mindezeket figyelembe véve
megállapítható, hogy a korábbi, a
vadászmágiát előtérbe helyező
elmélet csak részben igaz. Valószínűleg a
barlangrajzok egy, a jégkorszak embere számára ismert, de
mára már eltűnt mítosz illusztrációi
lehettek, s a barlangok teret adhattak különböző
mágikus, vadászattal, termékenységgel kapcsolatos
és avatási szertartásoknak. Ezzel a felfedezéssel a
barlangfestmények kutatása új utakra lépett.
A barlangfestészet korszakai
Henri Breuil abbé, a paleolitikus
művészet első jelentős kutatója a barlangfestészet
fejlődését két nagy korszakra osztotta fel, s ez a
felosztás még ma is érvényes. Az ő nagy
vonalakban tett időhatár-megállapításait ma a
radiokarbonos vizsgálatokkal pontosítják. Ezek szerint a
két nagy korszak, a perigord-i és a magdaléni ciklus meghatározott jegyeket
mutat, s ma már inkább iskolát, mint korszakot jelent.
Perigord-iskola
Mintegy 32 000 éve jelentek meg azok a
görbe vonalak, amelyeket az ősember a barlang agyagos talajába
húzott az ujjával vagy egyéb eszközzel. Ezekből
bontakoztak ki először az állatok körvonalai, amelyek
később a barlang falára kerültek. Az ősember
előszeretettel hagyta kezének a körvonalait is a falon.
Az állatsziluetteket később fekete
vagy vörös festékkel töltötték ki. Olykor az
állat egyes részeit üresen hagyták. Bár az
állatok mozgása természetes, a szarvak
csavart perspektívájúak, tehát az állat
oldalról, a szarvai szemből láthatóak. Ezek a
kétszínű festmények találhatók meg Lascaux-ban, amely a perigord-i
iskola csúcspontját és utolsó szakaszát
jelöli.
Magdalén-iskola
Mintegy 17 000 éve alakult ki és kb. az
i. e. 10. évezredig létezett. A régibb
falfestmények egyszerű fekete körvonalú rajzok, amelyek
végül plasztikus képekké fejlődtek, a
körvonalakat sötét festékkel töltötték
ki. A pontos részletkidolgozás mellett a tér
érzékeltetésére is törekedtek, a csavart
perspektíva csökkent, és egyre ritkábban fordult
elő.
A figurák kompozícióvá rendeződtek,
megjelentek a szimmetrikus állatcsoportok. A magdaléni
iskola legismertebb alkotásai az Altamira-barlang és a Niaux-barlang festményei, de a klasszikus korszakot
a Rouffignac barlangrajzai képviselik.
Később a rajzok egyre stilizáltabbak lettek,
végül a művészet dekoratívvá vált.
Eszközök és technikák
A festmények alkotója az első
feltételezések szerint a varázsló lehetett, de a
további kutatások megállapították, hogy
már akkor létezett egy művészekből
álló réteg, amely tagjainak keze nyoma felismerhető a
festményeken. Niaux-ban a barlang
központi termét, a Fekete szalont egy művész festette
ki, míg a melléktermeket, folyosókat a
„tanoncokra”, segédekre hagyta.
Az őskori művészek a színeknek meglepően
széles palettáját használták, s mindezt a
környezetében található anyagok
segítségével hozták létre. Festékeik
földfestékek voltak: okker, vörös föld, a mangán
egyik oxidja, vasoxid és faszén adta a
nyersanyagot, amelyet dörzsköveken finomra zúztak. Ezt a
porfestéket különböző kötőanyaggal
keverték, zsiradékkal, vérrel. A festéket a
legtöbb esetben a csupasz sziklafalra vitték fel, de az alapot
olykor kalcittal vagy vékony sárréteggel vonták be.
Dolgoztak vékony és vastag ecsettel, az ujjukkal,
párnácskákkal, de a Lascaux-barlangban
például valamilyen kezdetleges
festékszóróval a sziklafalra fújták a
festéket. De nem csak festettek, hanem készítettek
vésett vagy finom, karcolt rajzokat is. Ekkor kovakőből
készített eszközt használtak. Több barlangban
találtak olyan kisebb köveket, amelyekre a művész
szinte a készülő festmény vázlatát
karcolta fel. De a legkorábbi próbálkozások az
ún. makarónik voltak, amikor az
ősember az ujjaival a puha agyagba húzott durva vonalakat.
A barlangrajzok jellemzői
Rég kihalt állatvilág
Vörös jaguár (Mexikó, Juxtlahuaca-barlang)
Bármilyen anyagot és technikát választottak is, a
tárgyválasztás egységes volt: a
vadászható állatok, gyapjas mamutok, barlangi
medvék, barlangi oroszlánok, gyapjas orrszarvúak, lovak,
bölények, rénszarvasok, kőszáli kecskék,
ritkábban madarak és halak jelentek meg a festményeken.
Nagyon ritkán ábrázolták a növényeket.
Az embereket is csak elvétve, és az állatokhoz
képest igen kezdetlegesen örökítették meg. Az
arcvonások gyengén kidolgozottak, a testtartás groteszk.
De ennek az általánosításnak ellentmondanak a Les Trois Frères-barlangban
látható emberi alakok, amelyek az átlagtól
eltérően gondosan megrajzoltak. Találhatóak a
rajzokon keveréklények, állattestű, emberfejű alakok,
akik talán a mitikus ősök lehettek. A művekről
szinte teljesen hiányzik az elbeszélő jelleg.
Az állatokat páratlan megfigyelőképességgel,
természetes testtartásukban ábrázolták.
Az Altamira-barlang festményeinek felfedezésekor
először az ugró, porban hempergő és fekvő
bölényeket látta meg Maria, Marcelino
de Sautuola régész kislánya. A
realisztikus állatábrázolás legjellegzetesebb
példája a Niaux-barlang
szakállas lova, de ugyanígy említhetnénk a Lascaux-barlang képfrízét, amely a
legnagyobb a maga nemében, és őstulkokat, lovakat,
szarvasokat ábrázol. De olykor akad kivétel is a realista
ábrázolás alól, például a Pech Merle-barlang pettyes lovai.
Aránytalanság és szuperpozíció
Kéznegatív a Gargas-barlangból,
Franciaország
Az állat- és emberábrázolások mellett
szép számmal találtak a kutatók
közelebbről be nem határolható értelmű
jeleket, színes pettyeket, köröket, kéznyomatokat, nemi
szervek ábrázolását (főleg nőit),
kunyhóformákat, geometrikus rajzolatokat, de ezeknek a
jelentése homályos.
Mint ahogy a növényzetet csak elvétve
örökítették meg, ugyanígy ritkán
és kezdetlegesen ábrázolták a hátteret, a
környezetet. A sziklafal domborulatait olykor kihasználták a
talaj vonalának érzékeltetésére, vagy
például a Lascaux-barlangban az
úszó szarvascsapat alatt a sziklafal
„fodrozódása” érzékelteti a vizet. Az
állatok méreteinek arányaira sem voltak tekintettel. A
bölény és a kőszáli kecske esetleg ugyanolyan
méretű, de lehet, hogy a bölény sokkal kisebb. A
művészek még olyankor is figyelmen kívül hagyták
az arányokat, ha az állatábrázolások
egyszerre készültek el.
Gyakran egymásra festették az állatokat
(szuperpozíció), vagy régebbi alkotásokra,
amelyeket nem tüntettek el. Az egymásra került karcolt vagy
festett képeknél általában könnyű
megállapítani bizonyos időrendiséget. A
vizsgálatokból a kutatók azt a következtetést
vonták le, hogy a vonalrajzos festmények keletkezése
után a magdaléni festészet
csúcspontját a többszínű festmények
jelentik.
A barlangi művészet hanyatlása
Busman sziklarajz, Zimbabwe
Az i. e. 10. évezred körül Európa éghajlata
lassan megváltozott, enyhébb, nedvesebb lett, alkalmas a
növénytermesztésre. Kihaltak vagy északabbra
húzódtak azok az állatok, amelyek a barlangi
művészet népeinek a zsákmányát
jelentették, helyettük megnőtt a vaddisznó és a
szarvas vadászati jelentősége. De a
táplálkozásban megnőtt a növények
jelentősége is, és ez oda vezetett, hogy a
vadászó társadalmat felváltotta a
növénytermesztő társadalom.
A barlangrajzok kultikus szerepe lassan csökkent, majd teljesen
eltűnt, feledésbe merült, s vele együtt feledésbe
merültek az egykor szent helyként tisztelt barlangok is.
De a barlangrajzok művészete tovább folytatódott
immáron sziklákon, sziklaereszekben. I. e. 5. évezred
körül jelentek meg Spanyolország földközi-tengeri
partvidékén azok a sziklarajzok, amelyeknek témája
legtöbbször szintén a vadászat körül forgott,
de már más hangsúllyal. Ezeken a festményeken az
ember a főszereplő, a rajzok vadászjelenetek, amelyek a
barlangrajzoktól eltérően elbeszélő
jellegűek, s a komolyságot felváltotta a csevegő
könnyedség. Ilyen és hasonló sziklarajzok
találhatóak Afrikában, Ausztráliában
és a világ más tájain is.
Barlangrajzok és sziklarajzok jelentősebb lelőhelyei
Afrika
-Kharga-oázis
Algéria
-Taszilin-Ádzser – több mint 15 000
barlangfestmény, amelyek 12 000–8000 évesek; 1850-ben
fedezték fel; a fennsík 1982 óta a
Világörökség része.
-Illizi Djanet mellett
– elefántok, zsiráfok és krokodilok
ábrázolása
-Hoggar
-Sefar
-Tadrat
-Tamrit
-Oued de Lechou
Argentína
-Cueva de las Manos
Ausztrália
-Ayers Rock
-Kakadu Nemzeti Park
Azerbajdzsán
-Qobustani sziklarajzok
Brazília
-Serra da Capivara Nemzeti
Park: élénkvörös színű sziklarajzok, koruk
28 ezer és 50 ezer év között lehet.
Franciaország
-Lascaux barlangjai: Lascaux,
Montignac, Dordogne –
17 000–10 000 éves, felfedezve 1940-ben.
-Cussac, Dordogne –
kb. 28 000 éves barlangrajzok, 2000. szeptember 30-án fedezte fel
Marc Delluc.
-Cellier, Dordogne
-Castanet, Dordogne
-Ariège, Niaux, a
Pireneusok barlangjai – kb. 13 000–14 000 éves, kutatva 1906
óta.
-La Marche
-Pech Merle – kb. 20
000 éves barlangfestményeit 1922-ben fedezték fel.
-Gargas (Abris Gargas), Hautes-Pyrénées
– kb. 25 000 éves festmények, 1902-ben fedezték fel.
-Pair-non-Pair
-La Mouthe
-Gabillou
-Niaux-barlang – Toulouse-tól
délre, Tarascon sur-Ariege
közelében
-Font-de-Gaume
-Arcy-sur-Cure, Yonne
– állatábrázolások; felfedezve 1990-ben
-Rouffignac-barlang: 1575-ben fedezte fel François de Belleforest. A
barlangban több mint 13 000 éves metszetek láthatók,
több mint 250 darab.
-Chauvet-barlang az Ardech-hegységben,
Pont d’Arc kőhídhoz közel, az Ardèche folyó völgyében –
több mint 300 falikép, 33 000–30 000 évesek,
így az ismert legidősebb barlangfestmények a világon;
1994-ben fedezte fel Jean-Marie Chauvet; több
mint 400 állatábrázolás.
-Henry-Cosquer-barlang Marseille mellett – kora
27 000–19 000 év, 1994-ben Henry Cosquer
fedezte fel; a bejárat 37 méterrel a tenger felszíne alatt
található; borjúfóka, halak és nagy tengeri
madarak ábrázolása.
Kazahsztán
-Tamgaly barlangrajzai – 2004 óta a
Világörökség része.
Mexikó
-Sierra de San Francisco
-Baja California Sur
Portugália
-A Côa völgye – több ezer
ábra a Côa folyó partoldalaiban,
őstulkok, lovak és kőszáli kecskék a korai
kőkorból, több mint
Oroszország
-Kapova és Ignatyevka
barlangjai az Urálban – kb. 16 000 évesek.
Svédország
-Tanum sziklafestményei – 1994
óta a Világörökség része.
Spanyolország
-Altamira, Santillana del
Mar barlangjai, Kantábria – több
mint 150 falikép, amelyek 14 000–16 000 évesek; felfedezve
1868-ban
-Ekain és Altxerri
barlangja San Sebastián mellett
Forrás: wikipedia